Pszichológia vagy Biblia alapú lelkigondozás?

Vajon elegendő önmagunkat megismernünk ahhoz, hogy valóban megváltozzunk? Vagy a lelkünk gyógyulásához valami többre, pontosabban Valakire is szükségünk van?

Módszerek

Ma már szinte megszámlálhatatlan önismereti módszer, pszichológiai irányzat, terápia és személyiségfejlesztő technika áll rendelkezésünkre. Egyre többet foglalkozunk önmagunkkal, a gyermekkorunkkal, a traumáinkkal, az érzéseinkkel, a határainkkal és a szükségleteinkkel.

Mégis felmerül bennem a kérdés: ha ennyi eszközünk van önmagunk megismerésére és megváltoztatására, miért küzdünk továbbra is ugyanazokkal a problémákkal? Miért nem vagyunk jobban? Miért ismétlődnek a kapcsolati nehézségeink, a félelmeink, a szorongásaink és a belső konfliktusaink?

A pszichológia sok mindent feltárt az ember működéséről. Segít felismerni viselkedési mintázatainkat, megérteni érzelmi reakcióinkat, és bizonyos terápiás módszerek valóban képesek enyhíteni a lelki szenvedést, a pszichoterápiában is sok olyan technikát meg lehet tanulni, amivel könnyebb lesz boldogulni az életben. A kérdés, hogy vajon ugyanazt érti e a gyógyulás alatt a pszichológia, mint a Bibliai alapú lelkigondozás?

A válaszhoz szükséges megértenünk, hogy a két megközelítés milyen emberképből indul ki.

Ki az ember valójában?

Alexis Carrel Nobel-díjas orvos és fiziológus szerint: „Az ember szélsőségesen bonyolult, oszthatatlan egész.” Ez a gondolat kiemeli, hogy az embert nem lehet pusztán a gondolataira, az érzéseire vagy a testi működésére leegyszerűsíteni.

A pszichológia elsősorban az ember megfigyelhető viselkedését, gondolkodását, érzelmeit és belső folyamatait vizsgálja. Különböző elméletek segítségével próbálja megérteni, hogyan alakul ki a  személyiségünk, és miért reagálunk bizonyos élethelyzetekre úgy, ahogyan. A Biblia azonban egészen más kiindulópontot ad. Az ember nem véletlenszerűen létező, önmagát meghatározó lény, hanem Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy.

1Mózes 1:27 szerint:” Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

Eredetünk, értékünk és életünk célja nem pusztán önmagunkban keresendő. Isten eredetileg a vele való kapcsolatra teremtett bennünket. Az Édenben az ember önazonossága nem volt kérdéses, hiszen  közvetlen kapcsolatban élt Teremtőjével.

A bűneset azonban mindent megváltoztatott.

Az ember a függetlenséget választotta, és ezzel megszakadt az a kapcsolat, amelyben valódi önmagát ismerhette meg. Ennek következménye nemcsak az Istentől való elszakadás lett, hanem gondolkodásunk, érzelmeink, vágyaink és kapcsolataink torzulása is.

Ezért a bibliai emberkép szerint a lelki problémáink gyökere nem kizárólag a gyermekkorunkban vagy az életünk során elszenvedett sérülésekben keresendő. Ezek természetesen jelentős hatással vannak ránk, de a Biblia ennél mélyebbre vezet.

Fogadd el magad! Vagy tagadd meg önmagad?

Az önismereti világban jól ismert „ÉN”üzenetek:

  • Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!
  • Szeresd önmagad!
  • Te vagy a legfontosabb saját életedben!
  • Szeretem magam!
  • Jól vagyok!
  • Én vagyok! 

Első hallásra ezek nagyon megnyugtató mondatok. Hiszen ki ne szeretne megszabadulni az önvádtól, a megfelelési kényszertől és attól az érzéstől, hogy nem elég jó?

A Máté 16:24-ben Jézus arra hívja követőit, hogy tagadják meg önmagukat, vegyék fel keresztjüket, és kövessék őt. „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!”

Mit jelent ez?

Talán azt, hogy ne szeressük magunkat? Hogy értéktelennek tartsuk önmagunkat? Hogy folyamatosan háttérbe szorítsuk saját szükségleteinket?

Egyáltalán nem.

Az önmegtagadás nem az Istentől kapott egyéniségünk elutasítása, hanem az önző, Istentől függetlenül működő énünk megtagadása.

Óriási különbség!

Isten nem azt szeretné, hogy elveszítsük személyiségünket, hanem hogy megszabaduljunk mindattól, ami eltorzította azt. Gondoljunk csak bele, hogy hányszor mondjuk ki, hogy „én ilyen vagyok”, amikor valójában egy régen megtanult, rosszul működő reakciónk szeretne “elbújni”, védve ezzel a felépített hamis szelfünket.

Lehet, hogy könnyen megsértődünk, irányítani akarunk másokat, nehezen bocsátunk meg, vagy éppen mindenáron szeretnénk megfelelni.Ezeket gyakran személyiségünk természetes részeinek tekintjük. Biztos, hogy ezek vagyunk mi valójában? Vagy csak olyan működési módjaink, amelyek az évek során belénk épültek?

A bibliai változás lényege nem az, hogy megtanuljunk együtt élni minden torzulásunkkal, hanem hogy Isten segítségével felismerjük és elhagyjuk azokat, helyette “jó gyümölcsök teremjenek bennünk”.

Az önszeretet vagy a másik ember szeretete a cél?

A mai önismereti szemléletben gyakran halljuk, hogy addig nem tudunk másokat szeretni, amíg önmagunkat nem szeretjük eléggé. Ezzel kapcsolatban is érdemes megnéznünk Jézus szeretetparancsát.

Máté 22:39: …„Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

Sokan ebből arra következtetnek, hogy Isten háromféle szeretetet parancsol: szeressük Istent, önmagunkat és embertársainkat.

A bibliai szöveg azonban két nagy parancsolatról beszél.

  • Az önmagunk iránti természetes törődést adottságként kezeli, és arra tanít, hogy ugyanezzel a figyelemmel forduljunk mások felé. Ez nem jelenti azt, hogy ne gondoskodjunk magunkról, vagy hogy ne lenne szükségünk egészséges határokra. A különbség a szeretet irányában van.

Amikor életünk középpontjába saját szükségleteink, vágyaink és önérvényesítésünk kerül, könnyen leszünk énközpontúak, úgy hogy végül minden kapcsolatunkat ezeknek rendeljük alá.

  • A bibliai szeretet viszont kifelé fordít. “Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.” Az 1Korinthus 10:24 arra tanít, hogy ne csak a magunk javát keressük, hanem a másik emberét is.

A kérdés tehát nem csupán az, hogy én hogyan érezhetem jobban magam egy kapcsolatban.Hanem az is, hogy hogyan tudok úgy jelen lenni, hogy a másik ember javát szolgáljam. Ez nem önfeladás, hanem egy egészen más szeretetfelfogás.

A múltunk határozza meg a jövőnket?

A pszichoanalitikus és több más pszichológiai megközelítés fontos szerepet tulajdonít a gyermekkori élményeknek.Nem véletlenül. Szüleink, nagyszüleink, tanáraink, barátaink és a velünk történt események mind hatással vannak személyiségünk fejlődésére. A korai elutasítás, a szeretethiány, a megszégyenítés vagy a bizonytalan kötődés hosszú időre meghatározhatja, hogyan látjuk önmagunkat és a világot.

Sokszor felnőttként is ugyanazokat az érzelmi reakciókat éljük át, amire automatikusan gyermekként bevált önvédelmi mechanizmus mentén reagálunk. Az önismereti folyamatokban ezért gyakran visszatérünk a múltunkhoz, megpróbáljuk megérteni, mi miért történt, és hogyan hat ránk a jelenben. Ennek van értéke, de felmerül egy fontos kérdés hozzá.

Vajon a múltunk megértése, kimondása egy másik személynek önmagában elegendő ahhoz, hogy megszabaduljunk annak hatásától?

A Biblia nem tagadja a múltunk jelentőségét, de nem is tekinti azt végleges meghatározottságnak.Pál apostol a Filippi 3:13–14-ben arról beszél, hogy ami mögötte van, azt elfelejtve, az előtte lévő cél felé törekszik. A Példabeszédek 2:11 -ben a jó tanács: “Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged.” (Hunk)

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden fájdalmas emléket egyszerűen ki kell törölnünk, vagy úgy kell tennünk, mintha semmi sem történt volna. Sokkal inkább azt, hogy a múltunknak nem kell tovább uralkodnia a jelenünk felett. Isten szerint amikor befogadjuk Jézus Krisztust az életünkbe, más emberek vagyunk. A mennyei Atya Krisztuson keresztül, megváltott gyermekeként tekint ránk. Nem vagyunk többé predesztinálva az örökölt hiábavaló természetünkbe.

A megbocsátás kulcsa

A bibliai lelkigondozásban különösen fontos téma a megbocsátás. Nem azért, mert a velünk szemben elkövetett rossz elfogadhatóvá válik, hanem azért, mert a megbocsátás által elengedhetjük a bosszú, a keserűség és a sérelmekhez való ragaszkodás terhét. A megbocsátás nem jelenti a bántalmazás eltűrését vagy a bizalom automatikus helyreállítását. Isten azonban arra hív, hogy ne a múltunkból, hanem a vele való kapcsolatunkból építsük fel a jövőnket.

Személyes tapasztalatom: Azt hittem, már megbocsátottam

A megbocsátás kérdése különösen jól megmutatta számomra, milyen különbség van a között, amit fejben már tudok, és a között, ami valóban megtörtént a szívemben. Korábban a tizenkét lépéses Overeaters Anonymous közösség tagja voltam, ahol végigcsináltam a 12 lépésből álló munkát. Ennek során részletesen foglalkoztunk a sérelmeinkkel. Leírtuk azokat a helyzeteket, amelyekben mások megbántottak bennünket, de szembenéztünk azokkal is, amikor mi okoztunk sérelmet másoknak. A lépésmunka részeként jóvátételt is tettünk azok felé, akiket megbántottunk. Ez nagyon komoly önvizsgálati folyamat volt, aminek végére úgy éreztem, hogy a megbocsátás kérdésében már nagyon jól állok. Azt gondoltam, hogy ezt a területet sikerült rendeznem az életemben.

Aztán megtérésem után különböző élethelyzetekben, például keresztény közösségekben, vagy a házasságomban, újra és újra szembesültem azzal, hogy még mindig problémám van a megbocsátással. Olyannyira, hogy leginkább az elkerülést választom megoldásnak.

Eleinte nem is értettem. Hiszen én már annyit foglalkoztam ezzel! Már leírtam a sérelmeimet, megvizsgáltam a saját felelősségemet, és megtettem a szükséges jóvátételeket is.

Akkor miért jelennek meg bennem még mindig ugyanazok az érzések?

Idővel megértettem, hogy Isten ezeken az élethelyzeteken keresztül olyan területekre világít rá bennem, amelyek valójában még szívem mélyén nem rendeződtek.

Mi rejtőzik a szívben?

Kívülről mindig úgy tűnt, hogy megbocsátottam. Mosolyogtam kifelé, a szüleimre már valóban nem haragudtam, de az új közösség megpiszkálta ezt a területet. Tudtam, hogy a szívemben még mindig ott van valami.

Ez abban is látszott például, hogy nagyon hajlamos voltam a sértődésre. Ezt persze másoknak sokszor nem mutattam. Kívülről talán úgy látszott, hogy minden rendben van, miközben belül még hetekig rágódtam egy-egy mondaton vagy helyzeten. Újra és újra lejátszottam magamban a történteket, és tovább hordoztam a sérelmet.

Elméletben pontosan tudtam, hogy mások viselkedése sokszor sokkal inkább róluk szól, mint rólam. Azt is tudtam, hogy nem vagyok felelős azért, amit a másik ember tesz vagy mond. Az én felelősségem az, hogy miként reagálok rá, hogyan dolgozom fel, és mit kezdek a bennem megjelenő érzésekkel. Csak éppen megélni nem tudtam.

És számomra itt mutatkozott meg a legnagyobb különbség a pszichológiai önismeret és a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat között. Jézus nem egyszerűen újabb ismereteket adott önmagamról. Elkezdte átformálni a szívemet. Ennek az átalakulásnak az egyik legfontosabb eszköze a Biblia, Isten Igéje. Nem csupán olvasom és tanulmányozom az írást, hanem rajta keresztül szól hozzám Isten. Hogyan? Például úgy, hogy sírok az igén, a sorok közül szinte kiugrik, ami nekem szól. Szentlélek így tanít, mert olyan dolgokra világít rá bennem, amelyeket addig nem vettem észre. Van olyan, hogy másnap már úgy kelek fel, hogy egészen más a nézőpontom az adott élethelyzetről. Dolgozik bennem az ige.

önismereti könyv a Biblia

Biblia nem egyszerűen egy újabb önismereti könyv

A Zsidókhoz írt levél 4:12 így fogalmaz: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

Úgy tapasztalom, hogy Isten Igéje át tudja mosni a lelket, és át tudja alakítani a szívet. Nem csupán megmutatja, hol van bennem a probléma, hanem a Szentlélek által olyan mélységekig ér el, ahová korábban semmilyen tanácsadás, pszichológiai ismeret vagy terápiás módszer nem jutott el az életemben.

Számomra ez óriási különbség a pszichológia és a bibliaalapú lelkigondozás között. A pszichológia sokat segíthet abban, hogy megértsük a lelki sérüléseinket, torzulásainkat és nehézségeinket. A bibliaalapú lelkigondozás azonban Istenre és az Ő Igéjére támaszkodva nem áll meg a megértésnél: a Szentlélek munkája által a problémák gyökeréig ható gyógyulás és szívbeli változás kezdődik el.

Ezért számomra a Biblia nem egyszerűen egy újabb önismereti könyv. Élő és ható Ige, amelyen keresztül Isten személyesen szól hozzám, szembesít, vezet, és lépésről lépésre átformál.

Fokozatosan megtanított arra, hogy másként tekintsek az emberekre, a konfliktusokra és az engem ért sérelmekre. Hogy ne vegyek mindent személyes támadásnak. Hogy a megbocsátás ne csupán egy tudatos döntés vagy egy elvégzett feladat legyen, hanem valódi belső változás, Jézussal.

Ez nem egyik napról a másikra történt. És ma sem mondhatom, hogy már teljesen a végére értem ennek a folyamatnak de azt határozottan látom, hogy sokkal előrébb tartok, mint korábban. Olyan helyzetekben is képes vagyok másként reagálni, amelyek régen napokra vagy akár hetekre elvették a belső békességemet.

Számomra ez a valódi szívbeli átalakulás. Ezért hiszem, hogy a valódi gyógyulás nem merül ki abban, hogy megértjük a problémáinkat. A szívünknek is meg kell változnia. Az én életemben ezt a változást Jézus Krisztus végzi, amiért nagyon hálás vagyok.

A bűntudat ellenségünk vagy segítségünk?

A bűntudat kérdésében is érdekes különbséget találunk a pszichológiai és a bibliai megközelítések között. Bizonyos pszichológiai szemléletek a túlzott bűntudatot, az önvádat és a szégyent a lelki szenvedés fontos forrásának tekintik.

Ebben sok igazság van. A folyamatos önostorozás, az állandó szégyenérzet és az a meggyőződés, hogy értéktelenek vagyunk, valóban romboló hatású lehet.

Minden bűntudat káros?

A Biblia szerint nem. Van pozitív és negatív bűntudat. A lelkiismeretünk egyik fontos szerepe éppen az, hogy figyelmeztessen bennünket, amikor letérünk a helyes útról. Gondolj bele egy egyszerű helyzetbe! Megsértesz valakit. Igazságtalanul beszélsz vele, esetleg megbántod egy olyan mondattal, amelyet később magad is megbánsz.

  • Mit kezdesz az emiatt érzett belső feszültséggel?
  • Megpróbálod megmagyarázni magadnak, hogy jogod volt így viselkedni?
  • Felismered, hogy hibáztál, és igyekszel helyrehozni?

A bibliai megközelítés szerint a valódi bűntudat nem azért jelenik meg, hogy végleg elítéljen bennünket, hanem hogy bűnbánatra és helyreállításra vezessen.

A bűnbánat nem azonos az önváddal.

Az önvád gyakran önmagunk körül forgat bennünket, a bűnbánat viszont cselekvésre indít. Arra, hogy őszintén szembenézzünk a hibánkkal, kérjük Isten bocsánatát, és amennyiben lehetséges, rendezzük kapcsolatunkat azzal, akit megbántottunk. Isten nem azt akarja, hogy évekig cipeljük vétkeink súlyát. Azt szeretné, hogy felismerjük azokat, megtérjünk belőlük, és szabadon folytathassuk az életünket. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a valódi erkölcsi felelősség és a másoktól ránk helyezett, indokolatlan bűntudat között. Nem minden rossz érzés bizonyítja azt, hogy vétkeztünk.

Valóban ismerjük önmagunkat?

Ma rendkívül népszerűek a személyiségtesztek és különböző tipológiák. Szeretjük megtudni, milyen személyiségtípusba tartozunk, hogyan működünk konfliktushelyzetben, milyen a kötődési mintázatunk, és milyen erősségekkel vagy gyengeségekkel rendelkezünk. Ezek az eszközök bizonyos szempontból segíthetik önmagunk megértését. A veszély ott kezdődik, amikor egy kategóriát azonosnak tekintünk teljes személyiségünkkel. Amikor azt mondjuk: én ilyen típus vagyok, ezért így működöm, és ezen nem is nagyon lehet változtatni.

A Biblia ennél jóval óvatosabban közelít az ember személyiségéhez.

Egyedül Isten ismeri az embernek szívét. 1Sámuel 16:7 szerint …„Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.”

Milyen érdekes! Mi sokszor saját magunkat sem ismerjük igazán, mégis milyen könnyen mondunk ítéletet másokról! Néhány viselkedés, egy-egy reakció vagy beszélgetés alapján képesek vagyunk valakit besorolni egy kategóriába. Isten azonban ismeri azokat a belső indítékokat is, amelyeket még önmagunk előtt is elrejtünk.

Valódi önismeretünk ezért nem érhet véget önmagunk vizsgálatánál. Szükségünk van arra is, hogy Isten mutassa meg, kik vagyunk valójában. És ez nemcsak a hibáink felismeréséről szól. Hanem arról is, hogy meglássuk, milyennek teremtett bennünket, és milyen emberré szeretne formálni.

Ki tudja valóban megváltoztatni az embert?

Talán itt található a pszichológiai segítségnyújtás és a bibliaalapú lelkigondozás közötti legfontosabb különbség.

A pszichológiai terápiák az emberi működés megértésére, a viselkedés és a gondolkodás megváltoztatására, az érzelmek szabályozására és a lelki szenvedés enyhítésére törekednek. Ehhez különböző, megfigyeléseken és kutatásokon alapuló módszereket alkalmaznak.

A bibliaalapú lelkigondozás azonban egy további kérdést is feltesz.

  • Mi történik akkor, ha az ember problémájának megoldásához nem elegendő a saját ereje?
  • Mi történik akkor, ha pontosan tudom, hogy mit kellene másként csinálnom, mégsem vagyok képes rá?

Ismerős lehet ez a helyzet.

  • Tudod, hogy nem kellene megsértődnöd, mégis megsértődsz.
  • Tudod, hogy meg kellene bocsátanod, de újra és újra előjön benned a harag.
  • Tudod, hogy nem kellene félned, mégis ugyanaz a szorongás jelenik meg benned.

Az ismeret és a valódi változás nem ugyanaz.

A Biblia szerint az embernek nem pusztán új módszerekre és jobb önismeretre, hanem Megváltóra van szüksége.

Máté 19:26-ban Jézus arra tanít, hogy ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges. „Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. „

A bibliai alapú lelkigondozás ezért nem csupán az ember saját erőforrásaira támaszkodik, hanem Istenre, mint Teremtőre és Gyógyítóra irányítja a figyelmet, leginkább az imán keresztül.

Ez nem jelenti azt, hogy minden pszichológiai segítség felesleges lenne, vagy hogy a hit kizárná az orvosi és pszichoterápiás kezelést. Azt azonban igen, hogy a bibliai értelemben vett helyreállítás többet jelent a tünetek enyhülésénél. A cél nem egyszerűen az, hogy jobban érezzük magunkat. Hanem hogy gondolkodásunk, értékrendünk, döntéseink és kapcsolataink egyre inkább összhangba kerüljenek Isten akaratával.

Személyes tapasztalatom: Amikor az önismeret már nem volt elég

Saját életemben is megtapasztaltam, hogy milyen nagy különbség van önmagunk megismerése és a valódi belső átalakulás között.

Összesen tíz évet jártam egyéni terápiába, emellett körülbelül öt-hat éven keresztül vettem részt különböző csoportos foglalkozásokon. Ezek során rengeteget tanultam a pszichológiáról, a pszichopatológiáról, az emberi személyiség működéséről és a különböző lelki problémák hátteréről. A tanultakat nemcsak elméletben ismertük meg, hanem saját magunkon is kipróbáltuk, megvizsgáltuk.

Azt gondoltam, hogy ennyi év önismereti munka után már meglehetősen jól ismerem önmagamat.

Aztán megtértem. És valami egészen más kezdődött el az életemben.

Nemcsak Szellemileg újultam meg, hanem Jézus Krisztus a személyiségemmel és a jellememmel is foglalkozni kezdett.

Legnagyobb meglepetésemre olyan dolgok kerültek ismét felszínre, amelyekről azt hittem, hogy a hosszú évek terápiás munkája során már rendeződtek bennem. Rá kellett döbbennem, hogy bár nagyon sok mindent megértettem önmagammal kapcsolatban, bizonyos problémáim valódi gyökeréig mégsem jutottam el. Jézus azonban olyan mélységeket kezdett megmutatni bennem, amelyekhez korábban nem fértem hozzá. Ekkor értettem meg igazán, hogy az önismeret és az identitásunk helyreállítása nem feltétlenül ugyanaz. Hiszen hogyan is találhatnám meg teljesen az igazi önmagamat, ha nem ismerem azt, aki megteremtett?

Az igazi énem, a valódi identitásom csak Istenben tud helyreállni, mert egyedül Ő tudja tökéletesen, hogy ki vagyok valójában, és kinek teremtett engem.

A lelkigondozás nem lehet lelki kényszer

Van még egy nagyon fontos szempont, amelyről nem szabad megfeledkeznünk. Ez pedig a lelkiismereti szabadság. Sajnos a vallásos közegben gyakran előfordul, hogy valaki saját meggyőződését, értelmezését vagy akaratát Isten nevében próbálja ráerőltetni egy másik emberre.

Ez azonban nem bibliai lelkigondozás.

Isten nem kényszeríti az embert arra, hogy szeresse őt vagy engedelmeskedjen neki. A Jelenések 3:20-ban Jézus az ajtó előtt áll és zörget. Nem töri be az ajtót, várja, hogy az ember önként megnyissa előtte.

Milyen sokat tanulhatunk ebből!

Ha maga Isten is tiszteletben tartja döntési szabadságunkat, milyen alapon gondolhatná bármelyik lelkigondozó, hogy joga van irányítani egy másik ember lelkiismeretét? A bibliaalapú lelkigondozás nem manipuláció, nem kioktatás, és nem mások életének átvétele. Sokkal inkább szeretetteljes kísérés, figyelmes meghallgatás, a bibliai igazságok megismertetése és az ember Isten felé segítése.

A valódi változást ugyanis nem lehet kívülről kikényszeríteni.

Mi a különbség a tünetek enyhülése és a valódi helyreállítás között?

Visszatérve a kiinduló kérdésünkhöz, érdemes végiggondolni, mit is keresünk valójában, amikor segítségért fordulunk valakihez.

Röviiden, szeretnénk jobban lenni. Szeretnénk megszabadulni a félelmeinktől, a szorongásainktól, a kapcsolati nehézségeinktől és azoktól az érzésektől, amelyek megkeserítik a mindennapjainkat.

Ez teljesen érthető. De vajon elegendő, ha egy ideig jobban érezzük magunkat?

Mi történik akkor, ha ugyanazokban az élethelyzetekben újra és újra előjönnek a régi reakcióink? A bibliai emberkép szerint nemcsak a viselkedésünknek kell megváltoznia, hanem a szívünknek is.

Ezékiel 36:26-ban Isten új szívet és új lelket ígér. „És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.”

Ez a bibliai helyreállítás egyik legfontosabb üzenete.

Nem pusztán arról van szó, hogy megtanuljuk jobban kezelni régi működésünket, hanem arról, hogy Isten belülről formálhat át bennünket. A megtérés nem a személyiségfejlődés végállomása, hanem egy új élet kezdete. A régi beidegződéseink, önző kívánságaink, félelmeink és téves meggyőződéseink felismerése után megtanulhatunk másként gondolkodni, érezni és cselekedni. Ez sokszor hosszú folyamat, amelyhez őszinteség, türelem és kitartás szükséges, de nem egyedül kell végigmennünk rajta.

Önmagunk megjavítása vagy Isten általi újjáépítés?

A pszichológia és a bibliaalapú lelkigondozás nem minden kérdésben áll egymással szemben. Mindkettő fontosnak tartja az ember megértését, a lelki szenvedés enyhítését, a figyelmes meghallgatást és a személyiség működésének megismerését. A legfontosabb különbség azonban a kiindulópontban és a végső célban található.

A pszichológia az emberi működés vizsgálatán és a rendelkezésre álló szakmai módszereken keresztül igyekszik segítséget nyújtani.

A bibliai alapú lelkigondozás pedig abból indul ki, hogy az ember Isten teremtménye, akinek legmélyebb helyreállítása nem választható el a Teremtőjével való kapcsolatától.

A kérdés az, hogy:

  • Hajlandó vagyok-e őszintén szembenézni önmagammal Isten előtt?
  • Megengedem-e neki, hogy megmutassa azokat a területeket, ahol változásra van szükségem?
  • Kész vagyok-e elengedni azokat a régi meggyőződéseket és működési módokat, amelyekhez talán évtizedek óta ragaszkodom?
  • Elhiszem-e, hogy Isten jobban ismer engem, mint én saját magamat, és képes olyan változást elvégezni bennem, amelyre pusztán a saját erőmből nem lennék képes?
  • Átadom e Istennek az összes életterületemet?

 

A Biblia szerint a valódi szabadság az igazságban és nem abban rejlik, hogy mindenáron megvalósítjuk önmagunkat. Abban, hogy megismerjük az igazságot és megtaláljuk azt az embert, akinek Isten eredetileg, saját képmására teremtett bennünket. 2 Korinthus 3:17: “Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (Hunk)

Áldott elmélkedést kívánok! 🙏🤍

Még több cikkem

az 5 szeretetnyelv

Az 5 szeretetnyelv

A szeretet feltételezi, hogy adsz és azt is, hogy elfogadsz. Isten nem tetteink miatt szeret minket. Ha figyelünk egymásra azt adhatjuk egymásnak, ami segíti a másik lelkének gyógyulását és saját magunkét.

Tovább olvasom »
énhatárok

Énhatárok

A határok témája igen népszerű lett az utóbbi időben. Az elfogadás azt jelenti, hogy az egészséges reakciót a kijelölt határokra a másik fél is teljesen jól reagálja le és a kapcsolat továbbra is jól működik.

Tovább olvasom »
ki vagyok én

Ki vagyok én?

Ki vagyok én? Az Igaz Énünk a kezdetektől fogva létezik, már az első be és kilégzésünktől kezdve. Hamis énünk az, akinek hisszük magunkat.

Tovább olvasom »