Valódi önmagunk megtalálása
Eredetileg úgy vagyunk megalkotva, hogy egy külső hang alapján tudjuk felfedezni, kik vagyunk valójában. Valódi önmagunk ismeretéhez szükség van egy külső forrásra.
Saját magamon és korábbi ügyfeleimen is azt láttam a leggyakoribb fájó pontnak, mikor a “Ki vagyok én?”, “Ki is vagyok én valójában?”, “Mi értelme az életemnek?”, “Mi Végre születtem erre a földre?” kérdések felbukkannak a tudatba. Emlékszem 13 éves koromban jött ez föl először, amikor azon bánkódtam, vajon tényleg csak ennyi az életem. Ez most ennyiből fog állni? Kell lenni valami többnek. Válaszul elkezdtem pszichológiai könyveket olvasni, próbáltam megérteni az emberi lelket, hátha az segít. 😊 Később kétszer is jutottam mély identitásválságba az életemben és ezek mindig nagy fordulóponthoz vezettek. A legutóbbi, a megtérésemhez.
Azt tapasztaltam, hogy segítő szakemberhez gyakran a fenti kérdések feszítésében mennek az emberek, válságot megélve az életükben. Azt láttam, hogy ez általában akkor jön el, mikor kifáradnak. Kifáradnak lelkileg, vagy fizikailag, kifáradnak a “test” szerinti élet küzdelmeiben. A kifáradás kísérője sokszor maga a csalódás is, hiszen a sok küzdelem mintha nem vezetett volna eredményre. Legalábbis egy életterületen válság következik be. Ez sokszor az élet első fele után van, hiszen egy darabig az egónkat építgetjük. Ifjúkorban haladunk előre, főleg ha vannak céljaink, karrier sikerünk minden olyan jónak tűnik. Azt nem is látjuk problémának akár, ha függőségekkel oldjuk meg a feszültségeket, hiszen mások is így csinálják. Az élet közepén azonban elkezdhet kiégni a személy, és jöhet egy válság.
Olyan is van, hogy felépítettek szépen mindent a házastársak, kirepülnek a gyerekek és újabb értelmét kezdik el keresni az életnek. Ebben gyász, a régi élet elengedése, és a még nem látott új cél hozhat válságos állapotot. Szellemi oldalról (hiszen szellemi lények is vagyunk, nem csak testiek) meggyőződésem, hogy ez sokszor Isten segítő keze. Isten sokszor azért hagyja, hogy eljussunk eddig a pontig, mert akkor elkezdjük keresni Őt. Ilyen az emberi természet, a végső bukás kezdi el megpiszkálni az egót. (Ez a keresés milyen irányt vehet, arról később írok.)
Igaz Énünk az a részünk, aki tudattalanul főleg, de tudja kik vagyunk, honnan jöttünk, ki alkotott minket. Benne van Isten lehelete. Az Igaz Énünknek a mondanivalója szól valamiről, a Hamis Énünk csak úgy fecserészik, és leginkább önmagáról. Az Igaz Énünk a kezdetektől fogva létezik, már az első be és kilégzésünktől kezdve. Hamis énünk az, akinek hisszük magunkat, akinek gondoljuk magunkat, leginkább azok alapján a kialakított viselkedési minták alapján, amiket a családunkban elsajátítottunk. Ezt a két elnevezést Richard Rohr Halhatatlan gyémánt művéből használom. Amikor én ezt olvastam nagyon érthetővé tette, a bennem dúló örökös harcot.
Eszembe jut hozzá gyakorlati példa. Biztosan csináltál már Te is olyat, amit a “lelked mélyén” tudtad, hogy nem szabadott volna. Akár már egész kis korban tudtad, hogy nem helyes, amire készülsz. (Itt most nem arra gondolok, hogy a szülők tiltása alatt állt az adott dolog.) Úgy belülről érezted és egy pillanatra lehet meg is álltál, de végül csak megcsináltad. A gyakorlatban ezeket a “kis sugallatokat” hívom én annak, amikor az Isteni Önvalónk súg, vagyis az Igaz Énünk a kezdetektől tudja a “jobb” utat, csak sokszor nem arra megyünk mégsem. Bekapcsol az egónk által vezérelt Hamis Énünk és elkezdi elme szerint megmagyarázni mi-hogyan helyes. Máris saját akaratból döntöttünk.
Apróbb életbeli szösszenetek például, amikor úgy érezzük ma nem azon az útvonalon megyünk amin szoktunk, vagy felhívunk valakit, aki pont keresni akart bennünket. Mai modern szóval intuíciónak is hívhatjuk, persze azért ennél sokkal több Igaz Énünk.
Arról van szó a Biblia szerint, hogy van egy olyan Énünk, amit meg kell találnunk, és egy másik, aminek meg kell halnunk, vagyis, amit el kell veszítenünk.
Márk 8:35 : “Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”
Máté 10:39 : “Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”
János 12:25 : “Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.”
A felnőttkori megtérés egy döntés, aminek nyilvános kijelentése a bemerítkezés. A bemerítkezési “szertartás” arról szól, hogy “rituálisan” mások előtt is kijelentve, vállaljuk az új életet. Azt, hogy a régi meghal és egy új jön létre, vagyis a régi Énünknek (a Hamis szelfnek) meghalunk és az új Énünknek (az Igaz szelfnek), melyben Krisztus él, születünk újjá.
2Korinthus 5:17 : “Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”
Ez a gyakorlatban nem történik meg rögtön (a megtérés utáni lépésekről egy másik cikkemben írok) a rituálé után, de szellemileg megújul a megtért személy. A szellemvilág sötét erői felé ez egy kinyilatkoztatás, amellyel elnyerhetjük üdvösségünket és engedelmességünkről is tanúbizonyságot teszünk, mert Jézus Krisztus is megtette példaként és erre kérte a hívőket is.
A korán sikeres élet, sokszor jár azzal, hogy valaki identitásában azonosul a szerepével és ez határozza meg életét. Például egy gyerekkora óta “elrendelt” családi mintán alapuló hivatás. Akár egy kitörés, amikor valaki pont hogy sikeres akar lenni, mert szülei nem voltak azok és megcsinálja önmagát.
A forgatókönyv ilyenkor az, hogy annyira azonosul a személy a saját élet könyvében elfoglalt helyével, hogy nem is keresi Igaz Énjét. Hozzáteszem, ilyenkor gyakran felbukkan a monotonitás témája.
A Hamis Én egyedülállóságunkat is jelenti egyben, aki nagyon komolyan veszi magát. Akár úgy hogy csodálatosnak látja magát az egyén, akár úgy, hogy szörnyűnek. Mindkét esetben csak magával van elfoglalva az egyén, vagyis énközpontú.
A Hamis Én jobbára öntudatlanul működik. Konkrét példának hozom ide a gonoszságot. A legtöbb gonoszul viselkedő ember lelke mélyén a tudattalanjába száműzött mély fájdalmak vannak, amiket nagyon nehéz lenne éreznie és inkább “másokon tölti ki” a negatív elfojtott érzéseit. Nem nagyon láttam még olyan ügyfelet aki a felszín mögött nem mély traumatikus eseményeket élt át korábban.
Másik példa ami eszembe jut, hogy valaki nagyon szorgalmas, önfeláldozó, már-már mártír, elhitetve magával, hogy Ő egy áldozat és mindenki kihasználja. Hamis Énje fürdik ebben az ideológiában, miközben alatta a függő áldozatiság által nyert önfelmagasztalás zajlik.
Az Igaz Énünkben is hibázhatunk, és fogunk is, viszont nem elfedni akarjuk, hanem hibának tekintjük, bocsánatot kérünk és változtatunk. Isten, mint Mennyei Atyánk is ennyit szeretne csak tőlünk. Ismerjük be hibáinkat és akarjunk rajta változtatni, Ő azonnal megbocsájt és megmutatja a változáshoz vezető utat, megkapjuk a válaszokat és hozzá alakítja jellemünket (ha engedjük).
A Hamis Énben ez máshogy működik. A célja az, hogy elrejtsük ezt a hibát, fél hogy elveszítjük a környezet szeretetét. Egyik véglet, hogy elrejti a hibát. Tagadja, vagyis pont az ellenkezőjét mutatja, akár túlkompenzálja a viselkedésben, vagy túlzott önhibáztató magatartással ostorozza a személyt. Az is megoldás számára, ha letagadja és elkerülő viselkedéssel más tevékenységbe fog a személy, hogy ne kelljen szembenéznie az igazsággal.
A két énünk közötti viaskodásban, hacsak nem automatizmusok lévén éli le valaki a teljes életét, nem lehet nem beszélni önismeretről. Nagyon sok hívő embert látok, akik jól tudják a “betűt”, vagyis kitűnően idéznek a Bibliából, viszont viselkedésükben nem érvényesülnek az ige szavai. Véleményem szerint nem jól ismerik magukat, illetve egy vallásos viselkedésben azonosítják magukat, ami alatt ott rejtőzik Hamis Énjük. A felszínen van egy norma, egy szolgálattevő személy, aki törvényeskedve igyekszik betartani a normákat, de ebből mélyebbre nem mozdul el. Ha hoz is az élet szembesítő helyzetet, azt kikerüli, vagy az igéből keres olyan részt, amiből jól megmagyarázza miért is gondolta ő jól. Hamis Énje megnyeri a csatát. A szellemi tisztaság alakítja egy szintig a jellemet, ugyanakkor a lélekben lerakódott nehézségeket nem oldja fel, mert ahhoz a saját “erőfeszítésinkre” is szükség van. Leginkább az őszinteségre önmagunkkal. Ez nagyon nehéz, de csak addig míg vezet Hamis énünk a viaskodásban. Mikor már Igaz Énünkben élünk több időt, természetessé válik mélyen magunkba tekinteni, bűnvallást tenni és tanulni a hibáinkból. Ráadásul környezetünk is sokkal jobban fog szeretni minket, mert az Igaz és szeretetteli viselkedést mindenki vágyja.
A lényeg tehát szerintem nem abban van, hogy valaki hívő lesz e vagy sem, jár e templomba vagy imaházba, hanem abban mennyire bontotta le saját Hamis Énjét Isten segítsége által és mennyire tud minél többet kapcsolódni Igaz Énjéhez, amiben ott él Krisztus. Ezt lehet látni, már messziről valakin. Valahogy a szellemiség átsüt az emberen, és az is, minél jobban Jézus Krisztushoz hasonlóan reagál valaki élethelyzetekben. Megtérés és hit nélkül nem tud felépülni az Igaz Én stabil várfala, ugyanakkor mikor igazán rátalál valaki Igaz Énjére, akkora minőségi különbséget él meg abban, hogy egyre világosabb lesz, ez az élet igazi értelme.
Isten mindenkiben ott van és dolgozik egy életen át. Nem azt mondom, hogy ha valaki nem jár önismeretbe, nem fog változni. Már csak azért sem, mert régen sem jártak az emberek és mert az élet helyzetei igen nagy leckéket adnak mindenkinek. Bármennyire is furán hangzik, de akkor vagyunk jól, amikor nem vagyunk jól. Mert akkor fordulunk Istenhez. 2Korinthus 12:9 : “De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”
A Ki vagyok Én? kérdésre szerintem a válasz, hogy mindannyian a bennünk is élő Isteni minőséget keressük egy életen át. Ez az élet értelme. Isten országát építeni, és minél inkább Krisztusivá válni életünkben. Hagyni, hogy Isten elvégezze a szívünk gyógyítását, mert elvégzi. Legnagyobb példám erre az a Keresztény barátnőm, aki nem igazán járt terápiákba az életében (ellentétben velem), 1-2 alkalomra elment és ott hagyta. Ő Isten terápiájával fejlődik, figyel és hallgatja mit kér tőle Szent Szellem és csinálja. Egy közös 12 lépéses programot csináltunk végig, aminek feladataiban beleálltunk Hamis Énünk lebontásába. Nem volt könnyű az az 1év, sőt fájdalmas is volt, de azt is tudtuk, a Jó Isten mindig annyit ad, amennyit tudja, hogy elbírunk. Valahogy mindig azt hozza fel, ami még hátra van, és ez mindenkinél egyedi sorrendű. Minden napra van valami, ami következik, és ha engedjük Isten akaratát bekövetkezni az életünkben, már nem is kell nekünk agyalni a forgatókönyvön. Mennyivel egyszerűbb, békésebb élet. 🙂
Sokan keresik Igaz Énjüket, Isten nélkül, ellene lázadva, mindenféle okkult praktikákkal, vagy sokan úgy hogy nekik ne kelljen sokat tenni, de Isten segítsen. Ezek énközpontú gondolkodások. Csodálatos érzés megtalálni Igaz Énünket és alázattal követni Isten útmutatását. Ehhez bizony szükség van arra, hogy a személyiségünk, jellemünk legnagyobb gátjait lebontsuk. Különösen, ha nehéz gyermekkorból jövünk, vagy pont az ellenkezője, ha túlféltett gyermekkorból jövünk. A Hamis szelfünk, egónk nem fogja megadni magát csak úgy, neki minden úgy jó ahogy van, bár változó, de mindig igazodni tud a hazugságainkhoz.
Köszönöm, hogy eljutottál ideáig az olvasásban. Elismerem, hogy nem könnyű a téma, viszont tapasztaltam, hogy megéri eljutni oda, amikor érzed Isten szeretetét, kegyelmét az életedben és már nem akarsz más emberektől szeretetet kicsikarni. A legnagyobb szabadság az Énünknek, ha Isten szellemétől függünk csupán és nem saját “testi megkötözöttségünk” rabjaként kontrolláljuk életünket, és használunk “szereket” a szívünkben lévő űr enyhítésére.
Békés gondolkodást kívánok! 🙏🤍
Eredetileg úgy vagyunk megalkotva, hogy egy külső hang alapján tudjuk felfedezni, kik vagyunk valójában. Valódi önmagunk ismeretéhez szükség van egy külső forrásra.
Isten maga a szeretet. A szeretet feltételezi, hogy adsz és azt is, hogy elfogadsz. Isten nem tetteink miatt szeret minket. Ha figyelünk egymásra azt adhatjuk egymásnak, ami segíti a másik lelkének gyógyulását és saját magunkét.
A határok témája igen népszerű lett az utóbbi időben. Magunkkal foglalkozni, sokáig nem volt “divat”, ami mára lehet át is esett a túlzott énközpontúságba.
Dühösnek lenni, haragudni természetes emberi reakció. Mégis sokan üldözik ezt az érzést, miközben nagy segítség lehet a hétköznapokban, ha felismerjük
Ok nélkül nincs átok senki életén. A mai divatos transzgenerációs terhek kifejezés, valójában az átkokat takarja. A következőkben kifejtem az átkok listáját…
Az áldások és átkok kérdésköre a láthatatlan szellemvilág témája. A látható dolgok múlandók, a láthatatlanok igazak és örök érvényűek.
A Szentírás alapján az ember személyisége három részből áll: szellem, lélek, test. Ezek alapján, az ember szellem, van lelke és testben lakik.
Az Önismeret szó nekem a gyakorlatban azt jelenti, hogy közel minden időpillanatban tudatos vagyok arra, ami zajlik bennem.
Ki vagyok én? Az Igaz Énünk a kezdetektől fogva létezik, már az első be és kilégzésünktől kezdve. Hamis énünk az, akinek hisszük magunkat.